Modern mesék és modern mesélők – szövegek régen és ma

Életünk első és legalapvetőbb szövege a tágabb értelemben vett mese. Jó esetben onnantól kísér minket, hogy először meghalljuk édesanyánk szívverését. Ezek a rövidprózai alkotások a kedvenceim. Mármint a mesék, novellák, kisregények. Nemcsak írott formában szeretem őket. Nemcsak a régieket, hanem az újakat is, sőt talán azokat a legjobban, amik éppen zajlanak. 

Pszichoterápia és mese

Eléggé felkapott pszichoterápiás módszer a mesepszichológia.

A magyar mesepszichológia egyik vezető képviselője Boldizsár Ildikó, aki sok mesegyűjteményt állított össze. Ezek jellemzően felnőtteknek szóló klasszikus mesék a világ minden tájáról.

A klasszikus mese alatt most a népmeséket értem.

A gyerekeknek szóló mesék, szövegek szakértője itthon Dr. Kádár Annamária, aki többek között a Mesepszichológia köteteket írta.

Mesék felnőtteknek

A Boldizsár Ildikó féle irányzat nem a gyerekeket célozza és a klasszikus, évezredek alatt csiszolódott folklór szövegeken keresztül tud eljutni pszichogiai problémákig. Hátránya ennek, hogy a régi szimbólumrendszerrel dolgozik. Ezeket a szimbólumokat régen még a mindennapi élet részeként egyértelműen tudták olvasni és értelmezni. De ma például a Hamupipőke klasszikus változatában lévő körtefa nem igazán bír szimbólum értékkel. Hamupipőke felmenekül a körtefára, amikor keresi a királyfi, hogy elrejtőzzön előle. Hamupipőke apja, aki jelen van ebben a változatban, kivágja a körtefát, mintegy elvágva a menekülési utat a lánya elől.  Hogyan lehetne ezt egy modern szimbólummal helyettesíteni? Hová tudna menekülni a királyfi elől – egy valós párkapcsolat elől – egy modern lány? Mit tudna tenni az apja, ha a lány mást tesz, mint ami a köz szerint a javát szolgálja?

 A mese a felnőttek világáról gyerekeknek

A gyerekeink számára azonban ezeket a meséket kisavazták, kiszedegették belőle a szimbólumokat, átírták pillecukros habálommá őket. Mindezt arra a hibás elképzelésre alapozva, hogy a mesék gyerekeknek valók. A népmesék azonban többnyire sosem gyerekeknek szóltak. Szóltak fiatal felnőtteknek, házasulandó tinédzsereknek.

A gyerekeknek készülö műmesék sora szinte végtelen. Ezek nagyrésze nem is írott formában kerül forgalomba, hanem digitális eszközökön keresztül.

Vlog és mese

A népmesék is valamiféleképpen feltámadnak, mégha sajátos formában is. Ami nagyon hasonló jelenség és kielégíti az ember kíváncsiságát, mégpedig a “vajon mások hogyan is csinálják?” -félét, az a vloggerek és bloggerek működése. Hihetetlen nagy nézettsége van azoknak a vlogoknak, youtube-csatornáknak, ahol a főszereplő még gyerek és ő szól a többi gyerekhez, akik valami miatt az ő célközönségük. Na de, miért is hasonlít ez a népmesékhez?

Képzeljük el, hogy épp este kosarat fonunk vagy 300 évvel ezelőtt, van egy fészekalja gyerekünk, akik viszont türelmetlenek már, így mesélni kezdünk nekik, hogy régen ki hogyan legeltette a libákat, az év adott szakában hol milyen finomságokat találhatnak és, hogy a nagymamájuk nagypapájuk amikor ennyi idős volt hogyan is tette mindezt. És ugyanezt teszi pár faluval arrébb egy másik anyuka/apuka, meg még egy és még egy és még egy.

A youtube – vloggerek többnyire mindenki számára elérhető mindennapi szituációt vagy vágyott helyzetet mutatnak be. A kerettörténet pl. a családi nyaralás. Mennek a Balatonra, vesznek vicces matracokat, lefröcskölik egymást, lángost esznek. Ezt megnézzük sokan és megbeszéljük, hogy mi mit csinálunk másképpen. Nem a Balatonhoz megyünk, hanem a Velencei-tóhoz, nem sátrazunk, hanem apartmant használunk stb… Megírjuk a saját történeteinket a magunk módján. És ezek a történetek befolyásolják a későbbi döntéseinket vagy így, vagy úgy.

Ezek alapján párhuzamot állítani nem a népmese és a műmese közé kellene, hanem a népmese és a vloggerkedés közé.

Vloggerek és mesélők – a falu sztárjai

Egy vlogger és egy hajdani mesélő között bizony nagy hasonlóságok vannak. A néprajzkutatók készítettek monográfiákat is, amikor egy-egy mesélő által mesélt mesekincset próbáltak maradéktalanul összegyűjteni. Sok esetben az számított jó mesélőnek, aki érdekesen mesélt, megfelelt a szóbeliség elvárásainak, íratlan szabályainak. Sok volt a mai füllel beszédhibának számító, a szöveget megszakító közbevetés, pl. az özés. Viszont pont emiatt a figyelmet tovább fent tudta tartani, figyelte a közönséget és igazodott az igényeikhez. Tesztelgette őket.

Mit tesz egy vlogger? A vloggerek sokszor képzetlenek, mármint nem képernyőre valók a szó hagyományos értelmében. Mégis, sok sikeres vlogger, aki hétköznapi szituációkat mutat be, a fiatalabb generáció körében sokkal ismertebb, mint egy tv-s bemondó a maga tökéletesre sminkelt és tökéletesen beszélő valójában.

Persze a párhuzam sántíthatna is. Hiszen régen sokan a falujuk határát sem hagyták el. Leélték az életüket egy apró, pár száz főt számláló közösségben. És a közösség egyes tagjait maga köré szervezte egy mesélő, mást mesélt egy asszony a többinek a női munkák végzése közben és mást meséltek a férfiak egymás között, ahogyan a gyerekek is. Az internet – noha a szabadság illúzióját kelti – ugyanúgy működik, mint egy falu közössége annak idején. Korcsoport, érdeklődési kör, hasonló élethelyzet hozza össze az embereket. Ezeknek a lazán szerveződő közösségeknek pedig mesélőik vannak. A facebook-csoportoknak adminjai, néhány fő szószólója, legaktívabb személye, témák, amik köré szerveződnek a beszélgetések. A funkciója ennek ugyanaz: megéljük, hogy van helyünk egy közösségben és azt is, hogy vannak hasonló tapasztalattal rendelkező emberek is hozzánk, akikkel kapcsolatot teremthetünk.

Individualizmus és az alkotó ember

Az internetnek köszönhetően úgy tűnik, mintha hirtelen megnőtt volna azok száma, akik elismerésre vágynak és ezért tesznek is valamit értékelhető teljesítménnyel vagy anélkül. Pedig valójában egy alapvető emberi vonás, hogy megmutassuk, miben vagyunk jók, vagy a vágy arra, hogy valamiben jók legyünk. Csakhogy sokkal könnyebb jónak lenni egy 300 fős közösségben mondjuk mesélésből, mint egy 300.000 fősben, ahol a számok törvénye alapján 1000 mesélő jut, akik könnyedén versenghetnek egymással.

De erre az 1000 mesélőre jut 299.000 hallgató és figyelő ember, akik nem feltűnőek, pont azért, mert hallgatnak és figyelnek, vagy némán támogatnak.

Ugyanakkor nem hallgathatom el azt sem, hogy vannak, akik maguktól sosem tennének meg valamit, mert nincs önbizalmuk. Pl. sosem kezdenének meséket írni. Ám, az internet megad nekik valamit, amit a falu közössége nem tudott: névtelenséget, arctalanságot.

Több lenne most arányaiban az alkotó ember? Erre nehéz válaszolni, annyi biztos, hogy most sokkal jobban dokumentált, ha valaki alkotásra adja a fejét.

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük